fbpx

A legtöbbet igénybevett légitársaságok poggyászszabályzata

Szerző: TripMiner.com, olvasási idő: 4-5 perc

Az elmúlt pár évben nagyon megváltozott a légitársaságok árképzési politikája, így ha repülőjegyet vásárolunk, már nem elegendő csak a repülőjegyárakat nézni és azokat összehasonlítani. Ennek oka, hogy a legtöbb esetben nem poggyász nélkül utazunk, – pláne nem a tengeren túlra – hanem kénytelenek vagyunk magunkkal vinni egy, kettő, három kisebb/nagyobb bőröndöt, táskát, kézi poggyászt  is, amiknek szállítási díja akár többszöröse is lehet a repülőjegynek.

 

Ezért a legoptimálisabb repülőjegy kiválasztása során célszerű olyan metakeresőket (is!) használni, melyen be tudjuk állítani, hogy hány darab és milyen típusú poggyásszal utazunk (pl. Kayak), mert így elkerülhetjük, hogy csak a foglalás véglegesítésekor derüljön ki számunkra, hogy az általunk legjobbnak tartott repülőjegy tulajdonképpen messze nem a legjobb. Hiszen ha magunkkal viszünk akár egy darab feladott poggyászt is, úgy akár 200EURO-val is drágább lehet a repülőjegyünk teljes költsége.

 

Ezért nagyon körültekintően kell eljárnunk, ha a legjobb árú repülőjegyet szeretnénk megvenni, mert képben kell lennünk a szóbajövő légitársaságok poggyászszabályzatával, azok feltételrendszerével és áraival is.

Ebben segít a lenti lista, amiben összegyűjtöttük azon légitársaságok poggyászszabályzatait, melyekre – meglátásunk szerint – a magyar utazóknak leginkább szükségük lehet. Ha – esetleg – kihagytuk volna valamely  rendszeresen igénybevett légitársaságot, úgy kérjük, jelezzétek és ezekkel is kiegészítük ezt a nagyon hasznos listát.

Ha szeretsz külföldre utazni és szeretnél értesülni a leghasznosabb utazási- és foglalási hírekről, tippekről, tanácsokról, valamint a külföldi utazásaidat segítő, megtakarítási lehetőségekről, ötletekről, úgy kövess minket a Facebook-on és iratkozz fel a hírlevelünkre ITT!

A LEGFONTOSABB 7 ÚJ
UTAZÁSSZERVEZÉSI és FOGLALÁSI SZEMPONT
,
melyekre a COVID-járvány miatt/alatt feltétlen figyelned kell!

Bizonyára már Te is megtapasztaltad, hogy hiába vagy beoltva és került bevezetésre mind a magyar, mind az EU-s Covid Igazolvány, TOVÁBBRA IS NAGY KIHÍVÁS ÉS NAGYON ÖSSZETETT FELADAT MEGSZERVEZNI BÁRMILYEN KÜLFÖLDI UTAT, MÉG AKKOR IS, HA GYAKORLOTT UTAZÓ VAGY! Ennek oka, hogy a COVID-járvány olyan mértékben alakította át már eddig is a külföldi utazások módját, lehetőségeit, módszereit, hogy SZÁMTALAN KORÁBBAN NEM HASZNÁLT VAGY MELLÉKESNEK TŰNŐ SZEMPONTRA, INFORMÁCIÓRA IS ODA KELL MÁR FIGYELNED akkor is, ha Magad szervezed a külföldi utadat és akkor is, ha utazási irodával utazol. Ezért, teljesen természetes, ha Te is bizonytalan vagy és nem tudod, mit tegyél!

  • Tervezhetsz-e már idén nyáron távolabbi (pl. tengerentúli) külföldi utazást/nyaralást? Ha igen, hova?
  • Ha az utazás mellett döntesz, úgy mikor, hova, hogyan és mivel utazz?
  • Saját szervezésben utazz, vagy utazási irodával?
  • Hogyan kerüld el az utazással vagy a foglalással kapcsolatos bizonytalanságokat, rizikós helyeket?
  • Mit tegyél, ha az utazásod alatt újra szigorítanak és újabb utazási korlátozásokat vezetnek be a célországban vagy itthon?
  • Mit tegyél, hogy mind egészségügyi, mind anyagi szempontból a legnagyobb biztonságban legyél az utazásod alatt?

A jelen helyzetben felmerülő, külföldi utazással kapcsolatos kérdéseket még oldalakon át sorolhatnánk, hiszen ahány utazó, annyi szempont, elvárás és egyedi igény, de mindenkiben, aki utazni szeretne felmerülnek a fenti kérdések.

 

Mi nem dönthetünk senki helyett, de ha Te is úgy döntesz, hogy külföldre utazol, úgy fel kell készülnöd arra, hogy a COVID-JÁRVÁNY HATÁSÁRA MEGJELENT TÖBB ÚJ, MINDENNÉL FONTOSABB UTAZÁSI, DÖNTÉSI SZEMPONT, AMIT FELTÉTLEN FIGYELEMBE KELL VENNED AZ UTAZÁSOD MEGSZERVEZÉSE SORÁN!

 

Ezek azok a kötelezően betartandó, új utazási és utazástervezési szabályok, melyeket a koronavírus-járvány tett mindennél fontosabb, elsődleges utazási szemponttá! Ezeket még azelőtt át kell gondolnod, hogy megkezdenéd a külföldi utazásod foglalását, majd magát az utazást! A tervezésed segítendő, EZEKET A SZEMPONTOKAT, SZABÁLYOKAT ÖSSZEGYŰJTÖTTÜK EGY HIÁNYPÓTLÓ CSEKKLISTÁBA, melyet az alábbi űrlapot kitöltése után a piros gombról tudsz elérni.

 

Utazz, akár utazási irodával, akár saját szervezésben, TÖLTSD LE, OLVASD ÁT, FOGADD MEG és ALKALMAZD ezeket a szabályokat, tanácsokat! Következetes betartásukkal nemcsak anyagi és egészségügyi szempontból teheted biztonságosabbá a tervezett külföldi utazásod, de elkerülhetsz számos olyan váratlan, vagy kellemetlen utazási helyzetet és anyagi veszteséget, melyre nem biztos, hogy előre gondolsz – akár az úti célod kiválasztása során, akár a foglalások, vagy a részvételi díjak befizetése előtt!

 

Kérjük, írd meg, hogy szólíthatunk és HOVA KÜLDHETJÜK NEKED EZT A –  jelenlegi járvány- és utazási helyzetben nélkülözhetetlen “7 ÚJ UTAZÁSTERVEZÉSI és FOGLALÁSI SZEMPONTOT” TARTALMAZÓ EGYEDÜLÁLLÓ SEGÉDANYAGOT?

Amennyiben hasznosnak találtad ezt a blogcikkünket, kérjük ajánld másoknak is!

Ezek a blogcikkek is érdekesek lehetnek Neked...

Címkefelhő

Ha tetszik a TripMiner.com, kérjük ajánld másoknak is!
menü bezárása