7 repüléssel kapcsolatos tény, amiről még sanszosan nem hallottál
Szerző: TripMiner.com, olvasási idő: 2-3 perc
1. Repülési idő
Tudtad például, miért van az valójában, hogy míg a menetrend például kétórás repülési időt ad meg, addig a pilóta felszálláskor azzal indít, hogy „hölgyeim és uraim, a repülési idő másfél óra”? A statisztika miatt: ha egy fél órát rászámolnak a menetidőre, nagyobb valószínűséggel érkezik meg a gép az előre jelzett két órán belül. Minél többször landol pontosan, esetleg picivel még korábban is, annál elégedettebbek az utasok és annál megbízhatóbbnak értékelik a légitársaságot.
2. Csíkok az égen
Nagy valószínűséggel ebben a pillanatban is nagyjából 10 ezer repülőgép van a levegőben – a repüléseket követő FlightAware egy átlagos napon legalábbis ennyi egyszerre látható kondenzcsíkot számlál a bolygónk légterében. A honlapon azt is nyomon követheted, mikor kevésbé zsúfolt a légtér – újévkor például 3354 járatnál sosincs több az égen egyszerre.
3. Nyomkövetés felsőfokon
Hamarosan elképzelhetetlen lesz, hogy egy repülőgép csak úgy eltűnjön a radarról. Az ENSZ légügyi szerve, a Nemzetközi Polgári Repülési Szervezet (ICAO) a 2014-es maláj gépeltűnés óta 15 perces helyzetjelentést írt elő, melyet 2018 novemberétől percenkénti jelentési kötelezettségre módosít a szervezet. Az átállást 2021-ig minden légitársaságnak meg kell valósítania.
4. Aggasztó ragasztócsík
Félelmetes olykor, ahogy az ablakon kinézve azt látjuk, hogy a szárnyon imitt-amott ragasztócsík-javítások díszelegnek. Nem kell aggódni: egyfelől nem ez tartja össze a szárnyat, másfelől apróbb javításokra tökéletesen megfelel. Speciális fejlesztés, melynek még az 900 km/h-s sebesség sem kottyan meg.
5. Alig 50 másodperc
A skóciai Orkney 70 kis szigetének egytől egyig saját reptere van és a Loganair rendszeres járatokat üzemeltet közöttük. Itt repül a világ legrövidebb időtartamú menetrend szerinti repülő járata is Westray és Papa Westray között. A két sziget közti távolság mindössze 2,74 kilométer, a repülési idő pedig két perc, de ha a szél jó irányba fúj, csupán 47 másodperc.
6. Száraz, akár a sivatag
Az utastér páratartalma rendkívül alacsony, mindössze 10-25 százalékos. Ez a sivatagnál is szárazabb levegő fokozza a szervezet folyadékveszteségét a bőrön és a légutakon keresztül, ezért kell az út során gondoskodni a megfelelő pluszfolyadék-bevitelről.
7. Irigyelt fizetések
A légiirányítóké a világ legjobban fizetett állása. Országoktól függően, forintra átszámolva, évente 35-40 milliót visznek haza. De ne sajnáljuk tőlük! Elképesztő koncentrációt igényel a légiirányítás, egyetlen pillanatra sem lankadhat a figyelmük, hiszen az életekbe kerülhet. Annyira stresszes szakma, hogy 56 évesen nyugdíjba mehetnek.
Ha szeretsz külföldre utazni és szeretnél értesülni a leghasznosabb utazási- és foglalási hírekről, tippekről, tanácsokról, valamint a külföldi utazásaidat segítő, megtakarítási lehetőségekről, ötletekről, úgy kövess minket a Facebook-on és iratkozz fel a hírlevelünkre ITT!
A LEGFONTOSABB 7 ÚJ
UTAZÁSSZERVEZÉSI és FOGLALÁSI SZEMPONT,
melyekre a COVID-járvány miatt/alatt feltétlen figyelned kell!
Bizonyára már Te is megtapasztaltad, hogy hiába vagy beoltva és került bevezetésre mind a magyar, mind az EU-s Covid Igazolvány, TOVÁBBRA IS NAGY KIHÍVÁS ÉS NAGYON ÖSSZETETT FELADAT MEGSZERVEZNI BÁRMILYEN KÜLFÖLDI UTAT, MÉG AKKOR IS, HA GYAKORLOTT UTAZÓ VAGY! Ennek oka, hogy a COVID-járvány olyan mértékben alakította át már eddig is a külföldi utazások módját, lehetőségeit, módszereit, hogy SZÁMTALAN KORÁBBAN NEM HASZNÁLT VAGY MELLÉKESNEK TŰNŐ SZEMPONTRA, INFORMÁCIÓRA IS ODA KELL MÁR FIGYELNED akkor is, ha Magad szervezed a külföldi utadat és akkor is, ha utazási irodával utazol. Ezért, teljesen természetes, ha Te is bizonytalan vagy és nem tudod, mit tegyél!
- Tervezhetsz-e már idén nyáron távolabbi (pl. tengerentúli) külföldi utazást/nyaralást? Ha igen, hova?
- Ha az utazás mellett döntesz, úgy mikor, hova, hogyan és mivel utazz?
- Saját szervezésben utazz, vagy utazási irodával?
- Hogyan kerüld el az utazással vagy a foglalással kapcsolatos bizonytalanságokat, rizikós helyeket?
- Mit tegyél, ha az utazásod alatt újra szigorítanak és újabb utazási korlátozásokat vezetnek be a célországban vagy itthon?
- Mit tegyél, hogy mind egészségügyi, mind anyagi szempontból a legnagyobb biztonságban legyél az utazásod alatt?
A jelen helyzetben felmerülő, külföldi utazással kapcsolatos kérdéseket még oldalakon át sorolhatnánk, hiszen ahány utazó, annyi szempont, elvárás és egyedi igény, de mindenkiben, aki utazni szeretne felmerülnek a fenti kérdések.
Mi nem dönthetünk senki helyett, de ha Te is úgy döntesz, hogy külföldre utazol, úgy fel kell készülnöd arra, hogy a COVID-JÁRVÁNY HATÁSÁRA MEGJELENT TÖBB ÚJ, MINDENNÉL FONTOSABB UTAZÁSI, DÖNTÉSI SZEMPONT, AMIT FELTÉTLEN FIGYELEMBE KELL VENNED AZ UTAZÁSOD MEGSZERVEZÉSE SORÁN!
Ezek azok a kötelezően betartandó, új utazási és utazástervezési szabályok, melyeket a koronavírus-járvány tett mindennél fontosabb, elsődleges utazási szemponttá! Ezeket még azelőtt át kell gondolnod, hogy megkezdenéd a külföldi utazásod foglalását, majd magát az utazást! A tervezésed segítendő, EZEKET A SZEMPONTOKAT, SZABÁLYOKAT ÖSSZEGYŰJTÖTTÜK EGY HIÁNYPÓTLÓ CSEKKLISTÁBA, melyet az alábbi űrlapot kitöltése után a piros gombról tudsz elérni.
Utazz, akár utazási irodával, akár saját szervezésben, TÖLTSD LE, OLVASD ÁT, FOGADD MEG és ALKALMAZD ezeket a szabályokat, tanácsokat! Következetes betartásukkal nemcsak anyagi és egészségügyi szempontból teheted biztonságosabbá a tervezett külföldi utazásod, de elkerülhetsz számos olyan váratlan, vagy kellemetlen utazási helyzetet és anyagi veszteséget, melyre nem biztos, hogy előre gondolsz – akár az úti célod kiválasztása során, akár a foglalások, vagy a részvételi díjak befizetése előtt!
Kérjük, írd meg, hogy szólíthatunk és HOVA KÜLDHETJÜK NEKED EZT A – jelenlegi járvány- és utazási helyzetben nélkülözhetetlen “7 ÚJ UTAZÁSTERVEZÉSI és FOGLALÁSI SZEMPONTOT” TARTALMAZÓ EGYEDÜLÁLLÓ SEGÉDANYAGOT?
A szerző: Práth Károly
Szia, Práth Károly vagyok több, mint 30 éve világutazó,
a TripMiner.com alapítója. Több, mint 140 országban és
3.000 városban jártam és számtalan utazót, nyaralót
segítettem már hozzá utazási álmainak megvalósításához.
Célom, hogy minden minőségi és egyedi utazást kereső,
igénylő utazónak megadjam azt a segítséget, ami ahhoz kell,
hogy mind minőségben, mind tartalomban a lehető legtöbbet
hozza ki a tervezett utazásából, nyaralásából,
DE! az elérhető legjobb árakon!
Te is ilyen külföldi utazás szeretnél? Neked is segítek. Kérdésed van? Írj nekünk! hello@tripminer.com
Amennyiben hasznosnak találtad ezt a blogcikkünket, kérjük ajánld másoknak is!
Ezek a blogcikkek is érdekesek lehetnek Neked...
Milyen lesz, miként változik a külföldi utazások piaca a járvány hatására?
Európai fővárosok – TripMiner Kvíz
Külföldi utazásokat érintő, összes fontos információ, hír, korlátozás és tanács EGY HELYEN
Útitervek, utazási tippek
Címkefelhő
- Mely országokba utazhatnak a magyar állampolgárok és hova nem?A legtöbb külföldi nyaralást tervezőt ez a téma foglalkoztatja a legjobban: Mely országokba lehet korlátozásmentesen beutazni és hol lehet a biztonságosan nyaralni! Ebben a blogcikkben ezt a témát járjuk körül.
... - Milyen lesz, miként változik a külföldi utazások piaca a járvány hatására?Ebben a blogcikkünkben azt járjuk körül, hogy miként hatott/hat a külföldi utazások piacára a koronavírus járvány, milyen változásokat generált már eddig is és milyen változások várhatók még a (közel)jövőben.
... - Európai fővárosok – TripMiner KvízAki szeret külföldre utazni annak gyerekjáték helyesen megválaszolni a TripMiner Kvíz-játékok kérdéseit. Szerinted, Neked is az? Ha ismered az európai fővárosokat, akkor ez a kvíz Neked készült! KATT a kvízre és tedd próbára a tud...
- Külföldi utazásokat érintő, összes fontos információ, hír, korlátozás és tanács EGY HELYENEgy hiánypótló blogcikk mindazoknak, akik egy helyről és hiteles forrásokból szeretnének tájékozódni a koronavírus-járvány kapcsán kialakult, külföldi utazásokat érintő piaci helyzetről, változásokról és korlátozásokról.
- Ülőhely foglalás repülőn – Hasznos tippek, tanácsok
Mennyire fontos az ülőhely foglalás? Melyek a legjobb és a legrosszabb ülőhelyek repülőn? Aki rendszeresen utazik, pláne hosszútávú járatokon, az tudja, ez a kulcsa, hogy milyen lesz a komfortérzetünk a repülőút alatt. Ha Te is szer... - Ülőhely foglalás repülőn – Hasznos tippek, tanácsok