fbpx

Köszönjük, hogy igénybeveszed
az utazási ár/ajánlat összehasonlító szolgáltatásunkat!

  • 30 éves utazási tapasztaltunk alapján garantáljuk, hogy bőségesen meg fogja Neked érni ezen szolgáltatásunk, mert már egy pár napos Európai utazás esetén is több tízezer forintot tudsz megspórolni, ha oda odafigyelsz, hogy hol és hogyan foglalod le azt, de egy hosszabb, Európán kívüli családi nyaralás esetén a megtakarított  összeg, több százezer, de akár milliós(!) nagyságrendű is lehet – ugyanolyan, vagy jobb(!) szolgáltatás és feltételek mellett.
  •  
  • Mivel mi függetlenek vagyunk minden utazási szolgáltatótól, mi Neked, a Te felkérésedre dolgozunk, így ez garancia számodra, hogy a lehető legjobb, a Te igényeidnek megfelelő utazási lehetőségeket, szolgáltatókat és árakat fogjuk Neked felkutatni és ezért – vélhetően – jobb, tartalmasabb utazást  tudunk Neked mutatni, mint amilyen ajánlattal most rendelkezel.
  •  
  • Mivel mi közvetlenül Neked, a Te elvárásaid alapján dolgozunk, így  legfontosabb célunk, hogy maradéktalanul elégedett legyél velünk és az általunk felkutatott és javasolt utazással, úti tervvel, árakkal, mert akkor legközelebb is minket kérsz majd meg, akár az utazásaid teljes megtervezésére.
  •  
  • Ha először vagy itt, akkor olvasd tovább a szolgáltatásunk előnyeit, ha pedig már tudod, milyen sokat ér a segítségünk, akkor KATT a piros gombra és mi átnézzük a meglévő ajánlatodat is keresünk helyette jobb árút és/vagy tartalmasabbat.

Miért jó Neked, ha foglalás, vagy befizetés előtt átnézeted és összehasonlíttatod a már meglévő utazási ajánlatodat, áradat?

  • Röviden, tömören: Rengeteget tudsz spórolni és jobb, minőségibb utazáson tudsz így résztvenni!
  • Mivel egy kisebb külföldi utazás is sok tíz-, de akár több százezer forint lehet – attól függően, hogy hova mész, mennyi időre és milyen feltételekkel, – így nagyon nem mindegy, hogy tudsz-e a költségeiden 10-20, vagy 40-50%-ot spórolni? (pl., 30% megtakarítás egy millió forintos utazás esetén már 300.000Ft.(!!!)
  • A tapasztalatunk azt mutatja, hogy a külföldi utazások nagy százalékában lehet még 20-30%-ot spórolni az utazás költségén (ugyanolyan színvonal és tartalom mellett), ha ismered az internetes utazástervezés minden csínját-bínját, a szakmai know-how-kat és lehetőségeket.
  • Tapasztalatunk azt is mutatja, hogy nagyon sokan nem is tudják, hogy milyen lehetőségeik vannak (értsd, ugyanazért kedvezőbb árat fizetni) csak “rányomnak” egy jónak TŰNŐ pushy ajánlatra és már benne is vannak az (ár)hintában
  • Ha Te is el szeretnéd ezt kerülni, és tényleg fontos számodra, hogy minőségi utazást/kiszolgálást kapj a pénzedért és/vagy ne a legdrágább áron vedd meg a máshol kedvezőbb áron elérhető ugyanazon szolgáltatást, akkor kérd az “Árösszehasonlító” szolgáltatásunk és élj a kedvezőbb árú foglalás lehetőségével!

Mit kapsz, ha megrendeled az utazási ár/ajánlat összehasonlító szolgáltatásunk?

  1. Egzakt választ arra a kérdésre, hogy ugyanazt az utat, utazást, jegyet meg tudod-e szerezni és ha igen, hol és milyen áron, vagy van-e jobb feltételű, több vagy minőségibb tartalmú utazás ugyanazért az árért.
  2. A válasz nem csak egy “igen” vagy “nem” lesz, hanem megadjuk, hogy hol, mikor és milyen módon kell ezt befoglalnod, hogy kedvezőbb áron, vagy magasabb tartalommal juss hozzá az összehasonlított ajánlathoz, szolgáltatáshoz
  3. Mindezek mellett  megosztunk Veled jópár, a hosszú évek alatt összegyűjtött utazási információt, tippet, trükköt, melyekkel mi milliókat spóroltunk az elmúlt évek utazásai során, így ezek számodra is jelentős költségmegtakarítást jelenthetnek a most átnézésre és összehasonlításra kerülő ajánlatod mellett.

Mennyit is ér Neked ez az utazási ár/ajánlat összehasonlító szolgáltatásunk?

  • Ez egy nagyon jó kérdés! Minden attól függ, hogy mennyire vagy gyakorlott és rutinos utazó és utazástervező.
  • Ha évtizedek óta Magad tervezed, szervezed az útjaidat, bejártad az egész világot, képben vagy az internetes utazási/foglalási lehetőségekkel és naponta kutatsz fel újabb és újabb utazási megoldásokat és kellően alapos vagy, akkor - valószínűleg - magad is meg tudod csinálni ezt az összehasonlítást. Bár - valószínűleg - Neked is tudnánk jópár új, spórolós trükköt, tippet mutatni...
  • De ha nem az utazás világban élsz, vagy nincs végtelen szabadidőd, úgy valószínűleg megéri az a pár ezer forint az árösszehasonlításért, hogy min. tízezreket, de akár százezreket spórolj a következő külföldi utazásodon, arról nem is beszélve, hogy több olyan tippet is fogsz kapni, melyet nemcsak most, hanem a jövőben bármikor felhasználhatsz és ezek szintén komoly anyagi megtakarítást jelentenek majd számodra.
  • Ha mindez nem győzött volna meg, hogy csak nyerhetsz az árösszehasonlítással, úgy olvasd el a garanciáinkat is, hiszen - mint minden szolgáltatásunkra - erre is 100%-os elégedettségi és pénzvisszatérítési garanciát adunk, mert biztosak vagyunk abban, hogy maradéktalanul elégedett leszel és tudunk Neked jobb, tartalmasabb és/vagy kedvezőbb árú szolgáltatást javasolni.

Mi történik, ha megrendeled ezt a szolgáltatást?

  1. Jobb, keevezőbb áron fogsz utazni és/vagy minőségibb utazási szolgáltatásokat vehetsz majd igénybe
  2. A szolgáltatás díjának kifizetése után megnyílik Neked egy űrlap, ahol felteheted a kérdéseidet és leírhatod, vagy becsatolhatod azt a linket, anyagot, ajánlatot, melynek az átnézését és összehasonlítását kéred tőlünk.
  3. Fontos, hogy konkrét és részletes ajánlatot hasonlíttass össze velünk, mert olyan infókkal nem tudunk mit kezdeni, hogy “Bali 200.000Ft-tól”. OK, hogy 200.000Ft, de mit tartalmaz pontosan az ajánlat és mit nem, pl., hány napot/éjszakát foglal magában, mikor indul, mivel utazol, stb.
  4. Ezért kérjük, hogy az összehasonlítandó utazási ajánlattal kapcsolatban minden rendelkezésre álló infót adj meg nekünk, mert csak akkor tudunk mi is konkrét válasszal, lehetőséggel előállni és csak így tudunk Neked kedvezőbb árú és jobb, tartalmasabb és minőségibb utazással előállni.
  5. Ha becsatoltad és elküldted nekünk az összehasonlítandó ajánlatot, úgy onnan számítva két munkanapon belül jelentkezünk az eredménnyel és a megadunk minden általad kért és fent ígért infót (lásd két blokkal feljebb: (“Mit kapsz, ha megrendeled a személyreszabott utazástervezéső szolgáltatásunk?”).

100%-os elégedettségi és pénzvisszafizetési garancia

  • A szolgáltatásunknak ez a legcsodálatosabb része, hiszen semmit sem veszíthetsz, ha igénybeveszed, hiszen 100%-os elégedettségi és pénzvisszafizetési garanciát adunk arra, hogy maradéktalanul elégedett leszel.
  • Ez azt jelenti, hogy amennyiben nem kapnál annyi javaslatot, ötletet tőlünk, amelyek megvalósítása révén ne tudnád az árösszehasonlítás díját megspórolni az utazásodon, úgy kérésedre a már kifizetett díjat visszafizetjük.
  • Mit veszíthetsz? Már csak kíváncsiságból is érdemes kipróbálni, hogy a meglévő áradhoz képest tudunk-e kedvezőbb utazási árral/ajánlattal előállni és/vagy ugyanazon az árért milyen minőségi ugrást, tartalmat tudunk Neked javasolni.

Megrendelő űrlap

GYIK

Szeretnénk ha minden, benned felmerülő és Neked fontos kérdésre választ kapnál, így ha valamely kérdésedre nem találnád meg a választ a Gyakran Ismételt Kérdések vagy a TripMiner Módszer menüpontban, úgy kérjük, írd meg a kérdéseidet a hello@tripminer.com e-mail címre és igyekezni fogunk a lehető leggyorsabban válaszolni.

menü bezárása